Lúcia Air- a fellegek feletti élmény

Ha valaki imád repülni és közben a Balaton szépségeiben gyönyörködni, ne habozzon és keresse fel a Lúcia Air csapatát. Csakhogy a csapat sokkal többet nyújt egy hétköznapi sétarepülésnél. Kántás Andor, az alapító mesélt rendkívül turbulens történeteket a kezdetektől egészen napjainkig.

Miért éppen a repülés?

Mondhatjuk, hogy amióta az eszemet tudom, erre készülök. Nem is nagyon számoltam b-opcióval. Egyszerűen beleszerettem gyermekként a repülésbe, a pilóták életébe és mindent ennek szenteltem. Azt szoktam mondani, hogy amikor kijöttem anyám hasából, már az első kérdésem az volt, hogy „hol a francban van a repülőm?” Kisgyermekként imádtam nézni a le- és felszálló gépeket és onnantól kezdve tudatosan készültem a pályára. Ejtőernyőzéssel kezdődött a pályafutásom a levegőben, aztán fokozatosan lépkedtem felfelé a ranglétrán, végül 29 éves koromban leraktam a kereskedelmi pilóta vizsgát. 

Sokezer repülési óra után mi jelenti a legnagyobb kihívást odafent?

Majdnem minden alkalommal szembesülök valami újjal, valami váratlannal, ami tesztel. Rengeteget dolgoztam különböző, külföldi zászlók alatt, szállítottam elképzelhetetlen rakományt, kiadták ellenem a tűzparancsot, kisgéppel elrepültünk egészen Ausztráliáig, Európából Szaúd-Arábiába repültem több repülőgéppel és még sorolhatnám. Az ember ennyi történéssel a háta mögött nem is tudja, hogy mi jöhet még. A szívemhez legközelebb természetesen a Keszthely-Sydney interkontinentális utam áll, a kislányom miatt. (Flying4Rett Syndrome)

És ennyi történés után egyszer csak jött az elhatározás, a saját légitársaság.

Összesen 43 éve repülök, és természetesen még most is nagy elánnal ragadom meg a botkormányt, ha kell. A szerelem nem múlt el, de azért van különbség belföldön, vagy háborús légtereken átrepülni, tengereket, sivatagokat átszelni, ahol bármikor utolérhet a vég. Többek között emiatt is alapítottam meg 2002-ben a Lúcia Air-t, amit az akkor 9 éves, Rett-szindrómás gyermekemről, Lúciáról neveztem el.   

Mire tanította a rengeteg repülés az eddigi életében?

Fent a levegőben derül ki igazán, hogy az embernek száz éne van. Amikor Sydney-ig repültünk, minden egyes felszállás után egy-egy másik énemet kellett előhúznom a kalapból, hogy sikerüljön eljutni a következő célig. Ezt a sokoldalúságot, és a mérhetetlen türelmet tanultam leginkább. Muszáj mindenre felkészülni és b-, valamint c-tervvel is rendelkezni, ha éppen úgy adódik.

A légörvények mellett egy újabb kihívással is szembe kellett néznie, Lúcia betegségével.

Rengeteget lehet tanulni a gyerekektől. A kitartás, a küzdelem mindig is az erősségeim voltak, de Lúciát látva én is tovább fejlődtem. A Gondviselés Házát Keszthelyen azért alapítottuk, hogy a halmozottan hátrányos gyermekek életét megkönnyítsük, és egy picit vissza tudjunk adni nekik abból a sok-sok energiából, amit ők adnak nekünk. Sajnos, Lúcia 2013 november 13. óta fizikailag nincs velünk, de minden nap, minden egyes éppen aktuális „harcomban” ott ül mellettem, és mi ketten együtt minden nehézségen átverekedjük magunkat.

Mi vár Önre és a Lúcia Air-re, a következő időszakban?

Még a koronavírus előtt terveztük el, hogy körberepüljük Dél-Amerikát egy kisebb géppel, de ez az ötlet egyelőre parkolópályán pihen. A flottánkban majdnem minden gépet folyamatosan használunk, szerencsére rengeteg munkánk van. Ennek azért is örülök, mert a világjárvány kitörésekor nagyon aggódtam a jövőnk miatt.  

Mit csinál olyankor, amikor nem a fellegek között néz szembe az újabb kihívással?

Amikor van egy kis szabadidőm, akkor sokat sétálok, úszom a Balatonban. Szeretem az átlagos dolgokat, még akkor is, ha az életem nem éppen mondható átlagosnak. A sok-sok megmérettetésben ezek a hétköznapi dolgok rengeteg erőt adnak, hogy ne fáradjak el,  és hogy minden körülmények között segíteni tudjam a társaimat.