A nagy kérdés - 2. rész

Mint a fociban a Real Madrid és a Barcelona összecsapása, olyan a balatoniak számára az északi vagy déli part kérdése. Talán már ősapáink is ezen morfondíroztak lóháton, amikor először ügettek el a „magyar tenger” partjaihoz. 

Az összecsapás másik oldala következik. Miután az első résztvevő „képességeit” már kiveséztük, térjünk át az északi partra. Egy kicsit olyan a veszprémi oldal, mint a bor élvezete: meg kell érni hozzá. Északon minden más, és ez akár a mottója is lehetne a térségnek. Itt gyorsabban mélyül a víz, a dombokat hegyek váltják fel, a zsúfolt vízpartot pedig a ligetes, levegősebb terek.

Az “északi partik” is egészen másról szólnak, mint a déliek: „Idefent” meg kell tanulni élvezni a nyugalmat, a látványt, az éjjeli tücsöknótát, a gasztro-orgiát, és a szőlőgyümölcs bódító nedűjét. Az efféle felnőttes élvezetekhez pedig először felnőtté kell válni. Amennyire nem tudtuk értékelni gyerekként a Badacsony teraszairól elénk táruló csodálatos panorámát, és visszavágytunk a strand mólójára, hogy a Pistikétől lekopizott hasast akár kéretlenül is bemutathassuk a csupán nyugalomban napfürdőzni vágyó közönségnek, ma annyira vágyjuk a nyugalmat. Gyerekkori másaink elől menekülünk a legeldugottabb kiskricsmik árnyékos tornácaira, hogy végre megkóstolhassuk a helyi borász legújabb nektárját, majd rendeljünk egy jókora csülköt, és roppanós, kovászos kenyér serclivel itassuk fel a narancsosan gyöngyöző jus-t. S milyen jól is tesszük, hisz’ a koradélutáni hőségben előreküldött szeszt szivacsként szippantja magába a zsíros kenyér, így kímélve meg szervezetünket a korai lerészegedéstől. 

Mégis, vajon mi a legjobb az északi partban? Hát a déli part közelsége: még választanunk sem kell, hiszen egy-két óra alatt komppal, autóval, vízitaxival, de akár biciklivel is “átcsoroghatunk” egyik partról a másikra. A merészebbek úszva is megpróbálhatják, de ezt azért inkább nem ajánljuk. Különösen nem borkóstolás után. 

Akkor most ki nyerte nálunk a háborút? Észak? Vagy dél? Hát senki és mindenki. Hiszen mindenütt jó, de legjobb a Balaton!

« Vissza

Hírlevél