A napozás szabályai

Mindenkinek szüksége van fényvédelemre, méghozzá megfelelő fényvédelemre. Jó hír, hogy ma már mindenki megtalálhatja a bőrtípusának, korának és speciális igényeink - aktivitás, illat, textúra - megfelelő fényvédőt. A napkrémek alkalmazása elengedhetetlenül fontos, hogy védjük a bőrünket, és az egészséges maradjon. Az elmúlt évtizedek kutatásai is azt igazolják, hogy az ultraibolya sugárzás jelentős szerepet játszik a napsütés okozta betegségek, így a bőrrák kialakulásában is. A MiBo csapata pedig pont a megelőzésben szeretne segíteni.

1.Kerüljük a közvetlen napsugárzást 11 és 15 óra között!
Ebben az időszakban ugyanis az UVA és UVB sugarak sokkal rövidebb utat tesznek meg a Föld légkörében, így intenzitásuk lényegesen nagyobb. Napvédelem nélkül a káros sugarak mélyre, egészen a bőr irharétegéig hatolhatnak, ahol sejtkárosodásokat okozhatnak. Az UV sugárzás felhős napokon is erős lehet, mivel a felhők visszaverik a sugarakat a Föld irányába, ezért ilyenkor is gondoskodni kell megbízható védelemről. Fontos, hogy a készítményeket megfelelő mennyiségben és egyenletesen oszlassuk el a bőrön, és használatukat ismételjük kétóránként.

2. Megfelelő fényvédővel megelőzhető a bőr korai öregedése!
Az UVA sugarak egész évben, és egész nap jelen vannak, mélyen behatolnak a bőr alsóbb rétegeibe, jelentős szerepet játszanak a bőr idő előtti öregedésében és a ráncok kialakulásában. Hozzájárulnak az indirekt DNS-, valamint a szem- és retinakárosodásokhoz. Az UVB sugárzás gondoskodik a szervezet D-vitamin ellátottságáról, de a napégésért és a közvetlen DNS-károsodásért is felelős. Szakemberek szerint szoros összefüggés van a bőrrák gyakorisága és a DNS-károsodás mértéke között, a bőr rosszindulatú elváltozásainak több mint 90 százaléka a napsugárzás káros hatásaira vezethető vissza. A legtöbben úgy gondolják, hogy az arc fényvédelme csak a nyári hónapokra vonatkozik. Fényvédelemre azonban minden hónapban szükség van. A fényvédő termékek kémiai és fizikai fényszűrőket is tartalmaznak, melyek óvják a bőrt a káros sugarakkal szemben. A kémiai fényszűrők elnyelik az UV sugárzást, majd ezt az energiát hő formájában bocsátják ki. A fizikai fényszűrők viszont védőréteget képezve a bőr felszínén megerősítik annak természetes védővonalát. Ezek a szervetlen ásványi pigmentek visszaverik, vagy szétszórják az UV sugárzást, így akadályozzák meg, hogy az behatoljon a bőrbe. 

3. A csecsemőket és kisgyermekeket óvni kell a közvetlen napsugárzástól!
A gyermekek bőre több szempontból különbözik a felnőttekétől. A gyermekbőr védekezőképessége kevésbé fejlett, ezáltal érzékenyebb a napsugárzásra, így esetükben a fényvédelem még nagyobb hangsúlyt kell kapjon. A gyermekek bőrében a pigmentációért felelős sejtek kevésbé aktívak, ami fokozott UV-érzékenységet eredményez. A világos bőrű, világos hajú, szeplős gyerekek hajlamosabbak a leégésre. A kicsik bőre jóval vékonyabb, ezért is olyan fontos, hogy a gyermekek bőre igényeihez kifejlesztett fényvédőt válasszunk. Érdemes a hipoallergén, parabén-, illatanyagmentes, víz- és izzadásálló, valamint fotostabil termékeket előnyben részesíteni.

4. Óvakodjunk a nagy kockázatú időjárási viszonyoktól!
A felhős égbolt, a szél, a magaslat, a visszatükröződő felületek (pl: víz, homok, hó) esetén még nagyobb a leégés kockázta. Ilyenkor is fokozottan ügyeljünk a fényvédelemre.

5. Hordjunk sűrű szövésű anyagból készült ruhát!
A sűrű szövésű anyagból készült ruhadarabok megfelelő védelmet nyújthatnak a káros napsugarak ellen. A hosszú ujjú ing, póló óvja a kar, a nyak, a mellkas bőrét az erős napsugárzástól. Ám a széles karimájú kalap is elengedhetetlen kellék, ha a szabadban tartózkodunk.

6. Használjunk UV-szűrős napszemüveget szemeink megfelelő védelméért!
Az UVA sugarak gyakorlatilag akadálytalanul jutnak át a felhők és a szmog rétegein, de az ablaküvegen is áthatolnak. Amellett, hogy rákkeltő hatásuk van, felelősek a bőr korai öregedéséért, a napallergiáért, sajnos még szem- és retinakárosodást is okozhatnak.

7. Fogyasszunk sok vizet, hogy szervezetünk megfelelően hidratált legyen!
Nyáron, hőségben szervezetünk folyadékvesztése fokozott, hiszen a nagy melegben jobban izzadunk. Nagyon fontos, hogy gondoskodjunk az elvesztett folyadék pótlásáról: igyunk minél több vizet, naponta minimum másfél litert, de az ideális 2-3 liter lenne.

Ha ezeket betartjuk, garantáltan büntetlenül élvezhetjük a napsütést és a jó időt.

« Vissza

Hírlevél